16.Fejezet

-Megmondom őszintén, hogy büszke vagyok az osztályomra. -mondta az osztályfőnökünk a klipp után. - De attól még megtartom a matek órát! -fejezte be mondandóját. 

Ezután egy átlagos sulis napnak ígérkezett minden. Matek órán mindenki majd elalaudt. Földrajz órán mindenki azért imádkozott, hogy ne kelljen kimennie elsőpadost írni. Tesi órán kötelet másztunk, de mivel nem volt idő az egész osztályra Stella, Brad, James és Én majd csak következő órán mutatjuk be tudásunkat. Aztán az irodalomóra, ahol valamilyen csoda folytán nem felelt semmi. Fizika óra lenne, de nem jön be senki a terembe. 

-10 perc eltelt már. -szólalt meg egyik osztálytársam, Tina. 

-15 perc után kell szólni az igazgatónak, hogy nincs tanár. -mondta George. 

-Ez igaz, de nekem nagyon nincs kedvem fizikázni. -bánkódott Connor. 

-Nyugi, haver. -ütötte meg a hátát Tristan. - Ha helyettesítenek akkor úgy sem tanulunk. 

Igaza volt. Már csak meg kellett várnunk a tizenötödik percet. Nagyon lassan jött el, de amikor eljött, úgy döntöttem, hogy megyek és szólok, hogy nincs velünk senki. 

Ahogy kinyitottam az ajtót, meglepetés ért, mivel az igazgató állt velem szemben. 

-Elnézést a késésért! -mondta mosolyogva. 

-Elnézést, Igazgató Úr, de maga nem is tanít minket. -mondta James. 

-Igen, tudom. De én akartam, hogy ne legyen fizika órátok, és én tartsak veletek elbeszélgetést. 

Kérdően néztünk rá, de mindenki leült, és figyelt hogy mint mond a dili. 

-Igazából, szidnom kellene titeket. Mégis hogy gondoltátok, hogy az osztály összes tagja ellóg a tanítási órákról?? Nem értem, miért akartatok kitolni a tanáraitokkal, de már nem is érdekel. Legközebb ilyen nem fordulhat elő. Vagy ha mégis....azt ne akarjátok tudni. 

-Nem is tud mit kitalálni...-súgta a fülembe Brad, mire halkan nevettünk. 

-Brad, fiam. Mi ilyen vicces? -kérdezte. -Gyere! -ekkor Brad kérdően nézett. - Igen! Gyere csak ki mellém. 

Brad isétált a táblához, mire az igazgató felállt. Gőze sem volt arról, hogy mi jön ezután. 

-Nem vagyok meglepve. Kócos haj, helyes arc és iszonyatosan jó hang egy mókás kis videóklippel. Még csak tegnap este töltöttétek fel, de nem hiszed el, én most néztem meg, mielőtt bejöttem, hogy hány megtekintésnél tart. 

-És mennyi? -kérdezte Connor. 

-5 millió fölött jár...-mondta az igazgató, mire nem is hittük el, amit mond. 

Az óra elkövetkező 20 percében Tristan-el és velem beszélgetett az igazgató, mivel kíváncsi volt, hogy hogy jutott eszünkbe a klipp története. 

Miután erről az óráról is kicsöngettek, még végigszenvedtünk egy kémiát és elindultunk ebédelni. 

Miközben kivettük a kaját, John keveredett mellém. 

-Nem láttalak tegnap suliban. -mondta. 

-Jól láttad, mivel nem is voltam itt. -nevettem, majd elhívott egy külön asztalhoz ebédelni. 

Bár láttam, hogy ez a többieknek nem esik jól, mégis átültem az Ő asztalához. 

Nagyon helyes fiú, jó humorral, tündöklő kék szemekkel és persze gödröcskékkel. Bármit kérdett, mélyen a szemembe nézett én pedig akaratlanul elmosolyodtam. Miután megköszönte, hogy velem ebédelhetett, azt mondta, hogy este még fel fog hívni. 

Ezek után hazafelé vettem az irányt. Egyedül. A többiek már rég elmentek haza. Ilyenkor mindig azt kívánom, hogy bár jönne egy autó,hogy felvegyen és hazavigyen. Mióta Stellánál lakok, teljesen másabb. Minden. 

Egyszercsak, mintha Imáim meghallgatásra kerültek volt, lefékezett mellettem egy autó. George volt az, Stella testvére. Mérges volt, lehetett látni a szemében. Nem is mondott semmit, csak rámnézett. Tekintete azt sugallta, hogy beszállhatok. Így is lett. Köszöntem neki, de nem jött válasz. 

-Nem tudom, hogy miért haragszol rám, de bármit is tettem, sajnálom.

-Komolyan nem tudod? -kérdezte hirtelen. 

-Nem, nem tudom. 

-Akkor ki kellene nyitnod már a szemeidet, Renee. Belegondoltál arra, hogy minden amit a két Jack lát, az olyan mintha én is ott lettem volna? -kérdezte. 

-Szóval John-ról van szó...

-Hát persze hogy róla! Piknikeztünk, együtt hallgattunk zenét meg ilyesmik. Ezek nem jelentettek neked semmit? Nem vagyok egy romantikus alkat, de nem bántam volna, ha nem ezt kapom cserébe. 

-Hogy mi? Tetszek neked? 

Ekkor hirtelen lefékezett George. 

-Normális vagy?? -kérdeztem. 

-Te meg tényleg ennyire hülye vagy??? Ha nem bírnálak, nem tennék ilyeneket. Most is csak azért ülsz az autómban, mert remélem, hogy nem adod be a derekad annaka  motoros gyereknek. 

-Jönnek az autók, menny tovább! -mondtam, választ nem adva a kérdésére. 

Az autó újra elindult és hazavitt minket. Amilyen gyorsan csak lehetett, kiszálltam az autóból és felmentem a szobámba. A többiek már ott vártak. Mármint a két Jack, Stella és a The Vamps. 

-Beszélnünk kell. -zárta be mögöttem az ajtót Johnson. 

-Ha ti is John-ról akartok beszélni, akkor nem. 

-Miért, még ki? -kérdezte Brad. 

-George. 

-Jah, hát persze, Nem meglepő, hiszen előtte nem tartunk meg titkokat. -mondta Gilinsky. 

-Remek. Köszönöm, hogy eddig tarthatott a belétek vetett bizalmam. -mondtam, mire ki akartam menni, de Jack még mindig ott volt az ajtónál, és nem akart kiengedni. 

-Nem akarunk téged bántani, csak szeretném megkérdezni, hogy mennyire ismered te John-t. -szólalt meg James. 

-Hát, nálad még biztos nem jobban. -mondtam. 

-Látod? Ebben teljesen igazad van. Méghozzá olyannyira, hogy el kell mondanom, hogy kis korom óta mindent elmondunk egymásnak. Ezzel csak az az egy baj van, hogy te is a legjobb barátaim közé tartozol, épp úgy mint a két Jack-nek George, én sem tudok előtted titkot tartani. 

-Hát ezt meg hogy érted? -néztem rá kérdően. 

-John-nak van barátnője. 

-Tudom. Én vagyok az, nem? -kérdeztem. 

-Nem. Te csak az egyik vagy. A kettőből. A másik barátnője már másfél éve mellette van és mit sem sejt rólad. -mondta James. 

Elengedtem az eddig kezemben lévő táskát, majd könnyek gyűltek a szemembe. 

-Sajnálom. -mondta James, mire hátranéztem, és megengedték, hogy kimennyek a szobámból. 

Lementem az emeletről, egyenesen az ajtóhoz, majd kimentem az utcára. Fél óra sétálás után, megérkeztem az uticélomhoz. Otthon voltam, ahol ugyan úgy nem voltak otthon a szüleim. 

Nem tudtak megvígasztalni az első nagyobb csalódásom után. Felmentem a szobámba, és csak sírni akartam. A még itthon lévő pokróvomba tekertem be magam, és kezdtem el sírni. 

Mégis hogy tehette ezt velem?? Nem hiszem el. Ha nem kellek neki, csak második ként, akkor inkább nem is akarom többé látni. Ki kell gondolnom, hogy mégis mit mondjak neki, amikor majd felhív.

Hülyeség volt amúgy elrohannom, hiszen ilyenkor nem csak magány kell, hanem a legjobb barátaim is. De mindegy. Már az is elég, hogy itthon vagyok. 

Miközben azon gondolkoztam, hogy mit is fogok mondani annak a szemétnek, csöngettek. Kimásztam a pokrócomból majd lefelé vettem az irányt. Kisírt szemeimet nem lehetett eltakarni, így nyitottam ajtót. Brad volt az. 

-Te jó ég, mióta itatod itt az egereket?? -kérdezte, majd megölelt. 

Olyan szorosan öleltem vissza, ahogy csak lehetett, majd bezártuk magunk mögött az ajtót, és egyött mentünk fel a szobámba. Brad leült mellém, majd újra csak sírni kezdtem. Nem akartam hogy így lásson, de nem tudtam megállítani a szememből áradó patakot. 

-Tudod, én mit szoktam csinálni, hogy ha szomorú vagyok? -kérdezte a fiú, miközben rátette a kezét a hátamra. 

Kérdően néztem rá. 

-Egy olyan dalt szoktam írni, ami illik a hangulatomhoz. Jelenleg a te hangulatod valami lassú számhoz állna közel, nem igaz? -kérdezte, mire én csak bólogattam. 

Át kellett mennünk Brad-ékhez, hogy ott írhassunk együtt egy dalt. Azért kellett máshol lennünk, mert kellett a gitárja. Leültetett az ágyára, majd kérdéseket tett fel. 

-Miként gondolsz a megtörténtekre? -kérdeztem. 

-Hát úgy, hogy remélem, hogy ez nem igaz. Pedig de. De mindig arra gondolok, hogy csak nem, és csak ketten vagyunk és nincs még egy lány...-mondtam. 

-És...hogyan tekintessz most a többi emberre? 

-Hát, jelenleg nem érdekel, hogy ki mit mondd, és ha nem ez a téma, akárhogy is szeretnének velem beszélni valami másról, úgy sem érdekelne, vagy figyelnék oda. 

-Tehát végülis nem is értenéd. -mondta Brad. 

-És tudod hogy érzem még? Hogy a gondolataim egy percig sem fognak megállni. Mindig csak egy valamire fognak gondolni, és újabb feltevéseket szülnek hozzá. 

-Mintha újabb és újabb ajtókon lenne kötelező bemenned megállás nelkül. -mondta Brad. 

-Igen, de szerintem most itt álljunk is le. -mondtam, majd felálltam.

-Vissza szeretnél menni, igaz? -kérdezte Brad. 

-Már nyolc óra, és még nem is tanultam semmit. De...azért köszönök mindent. -öleltem meg Brad-et, majd végül magára hagytam. 

Viccen kívül sokkal jobban éreztem magam, miközben próbált segíteni. Ebből tényleg jó dal születne, és majd hétvégén újra meg is próbálkozhatnánk vele. Biztos valami jó fog kisülni belőle. 

Fél órán keresztül ezen gondolkodtam,mikor viszont hazaértem, újra a kegyetlen valóság várt. Méghozzá telefon formájában. Ugyanis amikor bementem a szobám ajtaján, John hívott fel engem. Mi legyen? Tegyek úgy, mint aki semmiről sem, tud? Hm...talán...ez nem is olyan rossz ötlet. És amjd rajtaüthetnék, mint a nagy filmekben? Vagy mi? Na jó, felveszem a telefont. 

*Telefonbeszélgetés*

-Szia Cicám. Mizujs? 

-Sziaa. Nincs semmi érdekes. Veled? 

-Én éppen rólad ábrándoztam, Ezért is jutottam arra a döntésre, hogy felhívlak. 

-Nekem is hiányzott már a hangod, John. 

-Renee, van valami baj??

-Ugye...nem lennél képes megcsalni, vagy hasonló? 

-Hogy mi? Dehogy is...ezt..meg..honnan veszed? 

-Hát, csak az előbb néztem egy sorozatot, és megsajnáltam a csajt...

-Jajj, nyugi. Te nem egy ilyen szappanoperában élsz. Nem foglak megcsalni, és tudod miért nem?

-Miért? 

-Mert szeretlek. 

-Én is szeretlek.

-Holnap találkozunk suliban, okés? 

-Rendben, szia. 

*Telefonbeszélgetés vége*

Jó, igaz, majdnem elszóltam magam, de még sem. Nagyon jó érzés volt, amikor azt mondta, hogy szeret, Mi van, ha James téved? És hogy ha még sincs senkije rajtam kívül? Sose láttam még más lánnyal a suliban. Biztos vagyok benne, hogy csak tévednek a többiek, mert féltékenyek arra a kis időre, amit John-al együtt töltök. Hazudtak nekem. De vajon miért? 

Remélem tetszett!! :) 

Két hét múlva új rész! :) 

Kommenteljetek és véleményezzetek! 

(Felteszek egy kérdést a jobb felső sarokban, kérlek válaszoljatok rá)