17.Fejezet

Újra egy reggel. Egy újabb nap, egy újabb tanítási nap, egy újabb rejtélyekkel és tudatlansággal teli nap. Nem, egyáltalán nincs kedvem hozzá. 

-Kopp-kopp! Kezdj el öltözködni kisasszony! -nyitott be Stella anyukája. 

5 percig még feküdtem az ágyban, és igyekeztem összeszedni magam. Legalábbis gondolatban. Felöltöztem, felkaptam a táskám, majd a fiúk már lent vártak engem és Stellát, hogy elvihessenek minket suliba. A tesók elöl ültek, én pedig  a két Jack között.

-Jobban vagy már? -kérdezte Gilinsky. 

-Viszonylag. Igyekszem majd boldogabbnak kinézni, ha esetleg nem tetszene nektek. 

-Te is tudod, hogy ez nem rólunk szól. -mondta Johnson. 

-Igazuk van. Ha egyszerűen nem érzed jól magad, foglald el magad valami olyannal, ami mosolyt csal az arcodra. -mondta George. 

-Te is elég szomorú lehetsz, hogyha megint elmész sportolni...-mondta Johnson. 

-Hé! Támadt egy ötletem! Vidd el Renee-t is! -mondta Stella. 

-Nem érek rá...-mondtam egyhangúan. 

-Négykor a sulitok előtt. -mondta George, mire úgy érzetem, hogy mindegy mit mondok, így is úgy is vele kell hogy tartsak. 

Pár perc múlva meg is érkeztünk. Kíváncsiskodni kezdtem magamban, hogy mégis hova visz majd délután George. Mit sportol vajon? Na de mindegy. Itt is van egy újabb csodálatos angol óra, aztán egy matek, egy fizika, egy kémia, egy töri és utánna tesi. Remek.

Nem túl feltűnően, de igyekeztem elterelni a gondolataim John-ról, olyannyira, hogy Brad-ék segítettek őt elkerülni suliban. Mikor tesióra következett, Tanár Úr már nagyon örült annak, hogy végre minket is láthat kötelet mászni. James volt az első, akinek fel kellett másznia. Nagyon tetszett a tanárnak, így azt kérte James-től, hogy próbálja meg úgy is, hogy nem kapaszkodik a lábával, csak a kezeit használja. Meg is próbálta, de egyik osztálytársam poénból megrázta a mellette lévő kötelet, ami James arcában landolt, James pedig automatikusan utánnakapott a kezeivel, így sikerült lezuhannia a kötélről. 

-Te jó ég! Jól vagy??? -szaladtunk oda hozzá. 

-Bár ezt tudnám mondani...-mondta. 

-Mid fáj? Mire estél rá a legjobban? 

-A bal karom. Meg sem bírom mozdítani....-jött a szörnyű válasz. 

Megkértek, hogy hívjunk mentőket. Így is lett. Tanárúrnak és két segítőnek, akik jelen esetben Brad és Connor volt, a mentősökkel kellett menniük a megyei kórházba. 

Az osztályom többi része, engem is beleértve, vissza kellett hogy öltözzön majd el kellett mennünk a termünkhöz. Pont osztályfőnökünkkel volt ezután még egy matekunk ezen a napon, így beszámoltunk neki az eseményekről. 

Gyorsan elment ez a mai nap. Eléggé fáradt voltam, és őszintén aggódtam James-ért. Kint vártam Geroge-ra, aki öt percen belül már meg is érkezett. Beszálltam hozzá, mire azt mondta, hogy ne kérdezzem hogy hová megyünk, mert úgy sem fogja elmondani.

Fél órányi kocsikázás után meg is érkeztünk. 

-Teniszezni fogunk? -kérdeztem. -Nincs is ruhám! 

-Hoztam neked egyet. -nyomta a kezembe, mire kiszálltunk és elmentünk az öltözőkhöz. 

-Értessz amúgy a teniszhez? -kérdezte tőlem. 

-Nem igazán. -mondtam. 

-Akkor jobb lenne, ha a géppel próbálkoznál először. 

Volt egy gép egy kisebb pályán. Az a lényeg, hogy ez magától adja nekem a labdákat. Az első körben tízet lőtt ki a gép, és én egyet találtam el. 

-Ne félj a labdától! -mondta George. 

-És mi van ha eltalál? -kérdeztem, mire beállította újra a gépet, és mellém állt. 

Megvárta amíg az elsőt elbénázom, aztán megfogta a kezemet ami az ütőt tartotta és együtt ütöttük el a labdát. Elmosolyodtam, hiszen sikerélményem volt. 

Még tízet gyakoroltunk ezután, aztán kíváncsi lett, hogy kezdem e érezni a dolgot, ezért a gép mellé állt, és egyedül kellett csinálnom mindent. 

-Tízből nyolc! Nem is rossz! Mostmár jöhetsz velem játszani. -ekkor átmentünk a nagyobb pályára, elmondta a szabályokat majd kezdetét vette egy próbakör. 

Természetesen tíz ötre vesztettem. 

-Már nagyon melegem van. Biztos túl jó vagy, és így kimelegedek a legyőzésedben! -nevetett, majd levette a pólóját. 

Semmi kétség, utánna úgy kaptam ki, mint aki nem esett volna át a gépes kiképzésen. Bár nem láttam magam, tudom, hogy rákvörös voltam. Eleinte nekem nagyon tetszett George, de most....most még annál is jobban. Aztán miközben próbáltam nem túl feltűnően veszíteni, eszembe jutott John. Vajon tényleg igaz, mind az, amit állítanak róla? De minek neki egyszerre két barátnő? És miért pont én vagyok az úgynevezett "pótlék"? Nem értem...

-Na jó, látom már nem itt járnak a gondolataid. -jött ide mellém. 

-Ne haragudj. 

-Én nem haragszom, csak érzem, hogy megint azon az idiótán agyalsz, miközben egyáltalán nem éri meg. Ennyire beleszerettél? 

-Nem is tudom. 

-Elég, ha megmondod hogy tetszek e még neked. Mert ha igen, az azt jelenti, hogy sose szeretted őt igazán, és még közbeléphetek. 

Nagyon meglepődtem mikor ezt mondta, így nem is igazán tudtam mit mondani hirtelen. Egy lépést hirtelen közelebb lépett, mire a szívem nagyon hevesen kezdett verni. Beleremegtem kék szemeibe, mire ő hajolni kezdett felém, mint aki meg akar csókolni. Már olyannyira elhittem a dolgot, hogy a szemeim lehunyódtak, viszont nem történt semmi. Mikor kinyitottam a szemeim, Ő csak mosolygott rám, majd azt mondta: "Igen, tudom a válaszodat!"

Kicsit mérges lettem, ezért elindultam öltözni. Ő is visszaöltözött, majd hazafelé vettük az irányt. Egyszercsak észrevettem, hogy letért az útról, és egy megállósávba vezette az autót. Mikor talált egy parkolót, megállt, majd rámnézett. 

-Ne haragudj, hogy egy kicsit megszivattalak a pályán.

Erre természetesen nem mondtam semmit. Sőt, még felé sem fordultam. Egyszercsak kezét a kezemre tette, majd egyre feljebb csúsztatta. Lassan felért a nyakamig, majd megfogta az állam, és maga felé fordította fejem és gyengéden megcsókolt. 

Szerintem...még senki nem csókolt meg engem ilyen szenvedélyesen és mégis gyengéden. Nagyon tetszett a helyzet. 

Öt perig csókolóztunk az autóban, majd mikor már úgy érezte, hogy nem haragszom, elengedett majd hazavitt. Fél óra autókázás után mikor bementem a szobámba elkezdtem volna készülődni, hogy mennyek zuhanyozni, de nem tudtam mivel a két Jack bejött a szobámba. 

-Méghogy John-t szereted! -nevetett Johnson. 

-Jajj, most azért jöttetek, hogy piszkáljatok??-kérdeztem. 

-Nem, természetesen nem. Csak el akarjuk mondani, hogy jól döntöttél. De komolyan. George legalább normális. -mondta Gilinsky, majd pár perc múlva kimentek a szobámból. 

Nem, még ezek után sem tudtam menni zuhanyozni, mivel Stella jött be kíváncsiskodva, hogy mi volt. Leültünk és egy órán keresztül vesétük ki, hogy mik történtek közüttünk a báttyjával. 

-Nagyon örülök nektek!! -ölelt meg jó szorosan, majd elköldött zuhanyozni, nem mintha én nem akartam volna. 

Mikor lezuhanyoztam és elvégeztem minden esti teendőmet, muszály voltam leülni tanulni, hiszen másnapra még semmit sem tanultam. 

épphogy elővettem az irodalmat, megcsörrent a telefonom. John volt az. 

*Telefonbeszélgetés*

-Szia! Beszélnünk kellene! 

-Tudod te, hogy mennyi az idő? Már mindjárt este tíz, én pedig már pizsamában vagyok!

-Én pedig az ablakod alatt! 

*Ezzel rámcsapta a telefont*

Amilyen gyorsan csak lehetett, felvettem a köntösömet, majd kimentem az udvarra. Nem hazudott a telefonba, tényleg ott állt kint az ablakom alatt, és csak felfelé bámult. 

-John! Mit keresel te itt? -kérdeztem.

-Renee! -szaladt oda hozzám, majd megölelt. - Iszonyatosan hiányoztál már! Voltál ma suliban? - kérdezte, mire megilletődve bólogatni kezdtem. - Nem láttalak! Ahh, nem is tudod mennyire szörnyű volt! -mondta, madj újra megölelt. 

-Akkor csak ezért jöttél? Hogy láthass? -kérdeztem. 

-Igen! És hogy odaadhassam ezt: -mondta, majd elővett egy zsebéből egy kis ékszeresdobozkát. 

-És..ezt..mire? -kérdeztem, miközben a kezembe vettem a dobozkát. 

-Holnap van az egy hetes fordulónk. Nem kell semmit adnod nekem. Elég ha örülsz ennek a kis apróságnak. -mondta, mire egyre izgatottabban várta, hogy kinyissam az ajándékomat. 

Nagy levegőt  vettem, hiszen már a sírás kerülgetett, de végülis kinyitottam a dobozt. 

Még a doboza is csoda szép volt,nemhogy a benne lévő fülbevaló! 

A doboz egy nagy rózsaszín virágot formázott meg, a benne lévő fülbevaló pedig szívecskét, egy kis kővel díszítve. 

-Ezt...ezt én nem fogadhatom el. -mondtam, majd könnyek gyűltek a szemembe. 

-Ugyan! Egy olyan szép, és különleges lány mint te, megérdemled ezt. Hidd el nekem. -mondta, majd mosolygott. 

Visszamosolyodtam, mire egy könnycsepp legurult az arcomon. John a kezével letörölte, majd maga felé fordította fejem, és megcsókolt. Nem akartam feltűnést kelteni, ezért visszacsókoltam neki, majd megölelt és távozott. 

Felmentem a szobámba, és a sarokba dobtam a fülbevalót. Becsuktam az ajtómat, majd kisírt szemekkel, de megpróbáltam elaludni. 

*Másnap Reggel*

Nagyon rosszul éreztem magam. Rendesen görcsölt a hasam az idegességtől, így Stella anyuja megengedte hogy egy napot itthon maradjak, és Ő majd hoz nekem igazolást. Mikor megindultak Stelláék úgy tettem, mint aki alszik, csak hogy ne kelljen elköszönnöm George-tól, mert jelenleg nem tudtam volna a szemébe nézni. 

Fél nyolckor indultak el a suliba, Stella apukája nyolcra ment dolgozni, csak úgy mint az anyukája. Addig ki sem keltem az ágyamból, amíg mindenki el nem ment. Összepakoltam, kicsit összeszedtem magam, majd próbáltam megtanulni azokat az anyagokat, amiket tegnap este már nem sikerült. Teljesen eltereltem a gondolataimat. Tíz órakor viszont valaki megnyomta az ajtón a csengőt, ami kizökkentett. Gyorsan lementem az emeletről, majd ajtót nyitottam. 

-Neked nem iskolában kellene lenned?? -kérdezte az ajtóban álló Brad. 

-Ahogy neked is, nem? -kérdeztem. 

Remélem tetszett! Igyekeztem hosszú részt írni! 

Kommenteljetek és véleményezzetek, mert az mindig sokat számít!

Kérlek titeket, szavazzatok a jobb felső sarokban található kérdésemre! Köszönöm! :) 

Nemsokára új rész! :)